Őszi hálaadó Istentisztelet

2017. október 14-én ismét megtartottuk  Hálaadó Istentiszteletünket, melynél köszönetet mondunk Istennek az Ő gondviseléséért, a szeretetéért, a terményekért és minden ajándékért, melyet adott. Mind a gyerekek, mind a felnőttek készültek énekekkel, verssel. Dicsőség az Úrnak a mi Istenünknek! “Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét!Mert jó az…

Vándor őszi szám

A Vándor ifjúsági magazin őszi számának cikkrészletei:   Érdeklődni az újságról az alábbi elérhetőségeken, valamint személyesen (akár beleolvasni, régebbi számokat megnézni) a szolnoki gyülekezetben lehet! 🙂 Internetes megrendelési lehetőség: http://adventkiado.hu/ Facebook-oldalunk: https://www.facebook.com/vandorujsag E-mail címünk: vandor.szerkesztoseg@gmail.com Jó olvasgatást! 🙂

2017. IV. negyedévi Bibliatanulmány

Az utolsó negyedév során Pál apostol Római levelével fogunk foglalkozni, együtt gondolkodunk továbbra is a hit általi megigazuláson, valamint a reformáción, melyre a Bibliatanulmány címe is utal:  “Sola Fide” = Egyedül hit által.  Kiemelt témák: győzelem Krisztusban és keresztényi élet. A Bibliatanulmány most is az alábbi linken letölthető, meghallgatható: http://bibliatanulmanyok.hu/ ; valamint közös gondolkodásra sok szeretettel várunk…

A nagy Orvos lábnyomán!

Jézus Krisztus dicsőségére, keresztségi Isten tiszteletre gyűlt össze a kicsiny Tiszaburai közösség a Szolnoki gyülekezet támogatásával. Horváth Balázs testvérünk kötött szövetséget az Úrral 2017.09.24-n. A keresztelés szolgálatát Csókási Pál lelkész testvérünk végezte, és az igei útravalót is tőle hallottuk Máté 3/13-17 alapján. Hatalmas dolgot tett és tesz az Úr Tiszaburán, ebben a nagyrészt romák lakta…

Beszámoló: Szarvasi kirándulás

2017. június 18-án gyülekezetünk Szarvasra látogatott. A kirándulás napján 8-kor találkoztunk Szolnokon, ahonnan egy 50 fős teli busszal indultunk tovább. A szarvasi arborétumot Csókási Pali bácsi (egyik kedves lelkészünk) vezetésével együtt jártuk körbe, megtekintve a különlegesebbnél különlegesebb növényeket, virágokat, majd a Mini Magyarország makettparkot. A szabadtér és a szép napsütéses idő lehetővé tett egy piknikezést,…

2017. III. negyedévi Szombatiskola

A III. negyedévi Szombatiskola során a Galáciai levelet fogjuk közösen áttanulmányozni. Az első szombaton Saul (későbbi Pál) életéről, munkásságáról beszélgetünk, míg a negyedév utolsó szombatjára a Galáciai levél végére érünk, melyet a Dicsekedés a keresztben című témával fogunk lezárni. A tanulmány elérhető itt: 2017-3- Galácia levél Bibliatanulmány Emellett minden kedves Érdeklődőt várunk szombati alkalmainkon 9:30-10:30-ig a…

Kis karácsony-Nagy karácsony- Ünnepvárás sok zenével

Szeretettel várunk mindenkit a sok zenével, énekkel, kellemes beszélgetésekkel és meglepetéssel tarkított rendhagyó alkalmunkra. Legutóbb megtudtuk, milyen hatással van az egyedüllét és a magány egészségi állapotunkra, most tapasztaljuk meg ennek az ellenkezőjét: Készüljünk közösen, szeretetben az Ünnepekre az Ellen Gould White Életreform klub idei utolsó foglalkozásán! 🙂 2016.december 20. 17:00-tól az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban…

Édenkert Játszóház

Mint az előző bejegyzésben már utaltunk rá, a tavalyi tanévből jól ismert programjainak ismét elindulnak. 🙂 Elsőként pedig nem is kezdhetnénk mással, mint a gyermekeknek tervezett délutáni játszóházzal. Hogy mit ígérünk annak, aki eljön? Fürkésztábori hangulatot, egy kedves bibliai történetet, változatos kézművességet, új barátságok szerzését vagy a régiek megerősítését. Sok szeretettel várunk hát minden kis…

Itt van az ősz, itt van újra…

Kedves Vendégek, kedves Látogatók! Talán kijelenthetjük, hogy a nyár végét általában nem olyan nagy lelkesedéssel várjuk, mint a júniusi napokat, hiszen az ősz beköszöntével együtt visszatérünk a “régi kerékvágásba”, a “mókuskerékbe.” Ugyanakkor a szeptember pozitív hatásokat is magával hoz, hiszen az új tanév kezdetének örömére folytatódnak a nyári szezonban szünetelt programjainak, valamint új tervekkel is…

Egy különleges Szombat

Ez a szombat igazán Isten kegyelméből különleges esemény lett.  A szolnoki gyülekezet és Rinkó Sanyi testvér életében is.  Sándor testvérünk először járt a szolnoki gyülekezetben. Adottságai, képességei és odaadó Krisztusi bizonyságtétele maradandó élményt nyújtottak a közösség számára. Délelőtt megismerhettük hogyan hívta őt el az Úr bárzongoristából az evangélium hirdetőjévé (és mindezt Los Angelesben). Nyilvánvaló lett…